— DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG —


VÉRTES - KELETI-BAKONY 

(2016. május 19-22.)

Immár hagyományosnak mondható tavaszi négy napos utunkat Gánt - Csókakő - Fehérvárcsurgó - Bodajk - Tés - Bakonynána útvonalon terveztük. Három új taggal bővült csapatunk, így kollégisták és gyermekotthonosok egyaránt képviseltették magukat. Peterman Péter pszichológus kollégánk, korábbi kéktúrás csapattagunk legnagyobb sajnálatunkra munkahelyet váltott, helyét Rostás Ágnes kollégiumi nevelő kolleganőnk vette át, aki izgatottan várta első "négy naposát", mondhatni a tűzkeresztséget.

Az időjárás az előző hét ijesztő jelenségeivel szemben kedvezőre fordult. Az első, "bemelegítő napon" többek között a Gaja-patak völgyében festői útvonalon csókakői szállásunkig mentünk, ahol a boltban bevásárolva hozzáfoghattunk a kolbász és szalonnasütéshez. Fejedelmi lakomával koronázhattuk meg a napot, miközben szállásunk teraszáról szemlélhettük a Keleti-Bakony ránk váró lankáit.

Másnap könnyed menettel Fehérvárcsurgóig vezetett az utunk. A könnyedséget csak a Bodajk fölötti, sífelvonó mellett hegytetőre felvezető út törte meg olyannyira, hogy mi felnőttek levegő után kapkodva meg megálltunk. Persze, hogy arra fogtuk a kényszerpihenőt, hogy mi csak a tájban gyönyörködünk...

Este bőséges vacsora után készültünk a harmadik nap nagyobb, 25 km-es távjára Tésig. A térkép jelzett egy nehezen járható szakaszt, de nem is gondoltuk, hogy a kartográfus nagyon finoman fogalmazott. Az első szakasszal még nem volt gond, hiszen a fehérvárcsurgói víztározó mellett vezetett, árnyas erdei úton. Aztán 5 km aszfalt, délben, tűző napon. Sebaj, gyorsan fogyó vízkészletünket a következő faluban pótolhattuk egy utcai nyomóskútnál. Újabb aszfaltcsík vezetett Bakonykutiba, ahol boltot sejtve akartuk készleteinket gazdagítani. Ez az, ami nem sikerült, az egyetlen boltot kb. 5 éve bezárták. Így vágtunk neki a rengetegnek, a szurdokvölgynek, ami Burok-völgy névre hallgat. Akkor még nem tudtuk, hogy mi vár ránk. Az első akadályt letudva azt gondoltuk, hogy ezzel vége is a nehezen járhatóságnak. A völgy alján vezető útra ugyanis 5 - 10 - 20 éve kidőlt fák torlaszolták el, amit megkerülni nem lehetett, csak alattuk fölöttük mászni. Akkor még nem tudtuk, hogy ez hosszú kilométereken keresztül így lesz. Ezt tetézte a víz problémája, ugyanis hamar kiderült, hogy a legutóbbi csapolás ihatatlan, sárga lötty, benne lebegő szutyadékkal. Az utolsó 15 km-t fejenként átlagosan 1-2 deciliter víz beosztásával kellett megtenni. És láthattuk, hogy a "vészhelyzetben" miként osztják meg egymással készleteiket a fiatalok. Átlagsebességünk a szokásos 3-3,5 km helyett óránként 6-800 méter! A tervezettnél 3-4 órával később, éppen sötétedéskor kiértünk az erdőből, onnan már csak 5 km Tés. A faluba érve sóvárogva néztük a kerítés tövében levő, frissen locsolt virágok sorát, amikor vízcsobogást hallva egy kertet locsoló házaspár volt segítségünkre. Ők folyamatosan töltögették kulacsainkat, mi meg folyamatosan ittuk a frissen szerzett kincset!

Az evangélikus egyház vendégházában próbáltuk fáradalmainkat kipihenni, miközben úgy döntöttünk, hogy a másnapra tervezett, Bakonynánáig vezető 15 km-t ősszel teljesítjük.

Eddig a nehézségeket utólag élményként emlegettük. Tartottam attól, hogy az újdonsült kéktúrásokat elriasztja a túlzott, mértéktelen terhelés. Hazafelé a buszon így is mindenki aludt, hétfőn pedig az iskolában a résztvevőket meg lehetett ismerni érdekes járásukról.

Jó jel, hogy hétfőn már kérdezték, hogy mikor megyünk legközelebb. Júliusban egy hét a Kőszegi-hegységben. Már várjuk.

Pista bácsi
(Virt István)




KERESZTÜL A MAGAS - BAKONYON


2016. májusában a Bakonyban, Tésen fejeztük be a tavaszi, négy napos kéktúránkat és az arról szóló tudósításunkat. Az akkori negyedik napra tervezett Tés - Bakonynána szakaszt átprogramoztuk őszre, elvégre májusban az azóta is sokat emlegetett Burok-völgyi nehézségek mindannyiunkat megviseltek.

Az élmények közlésével azóta is adós maradtam. Elmondhatom, hogy 2016. ősze óta többet kéktúráztunk, mint írtam volna élményeinkről. Elárulom, hogy az írás, főként a naplójellegű írás nem erősségem. Móricz Zsigmond jut eszembe: Gyalogolni jó, avagy egy mondás szerint a "láb mindig kéznél van". Az említettek szerint érthető, hogy elmaradtam a naplószerű írásbeliséggel.

Immár igyekszem pótolni újabb keletű élményeink megosztását...


Tés - Bakonynána - Nagyesztergár - Zirc - Borzavár (74 km)

2016. október 13-16 


Őszre mindig kevesebbet tervezünk. Rövidebbek a napok, a hűvösebb idő miatt lábizmaink is nehezebben működnek, a meleg ruházat miatt hátizsákjaink is nehezülnek. Tavasszal az első négy napos kéktúrájával Rostás Ági néni is átesett a tűzkeresztségen, így változatlan csapattal és lelkesedéssel készültünk az őszi Bakonyba.

Nem szabad elfelejteni, hogy a "négy naposok" azért is embert próbálók, mert egyrészt minden nap nem keveset megyünk hegynek fel, hegynek le, másrészt négy napos szükségleteinket szolgáló hátizsákunkat is cipeljük. Mindezek az idő sürgetésével történnek azért, hogy célfalunk boltját még nyitva találjuk az általunk főzött vacsora nyersanyag-igényének beszerzése reményében. (Ki akar egész nap hagymát, krumplit, szalonnát, húst, és a többit cipelni a jól megérdemelt, magunk főzte vacsoráért?) A bevezető gondolatok után térjünk rá az útra, a lényegre.

Jó volt visszatérnünk a bakonyi Tésre. Itt már többször jártunk. Kéktúra, intézményünk Történelmi barangolások programja, a "Miklós téri évtizedek" vetélkedő győztes (autista) csapatának jutalomkirándulásának résztvevői mindig örömmel vették a tési evangélikus egyház parókiájának immár ismételt szálláslehetőségét. Puritán egyszerűség, vendégszerető házigazdák, jelképes szállásdíj és számunkra fontos: általunk is használható, jól felszerelt konyha, ahol megfőzhetjük vacsoránkat. De ne menjünk a dolgok elé!

A déli órákban érkeztünk Tésre. Éppen csak leraktuk négy napra csomagolt hátizsákjainkat, már el is indultunk az ősszel kihagyott kéktúrás célállomáshoz, a kisgyóni Természetbarát Telephez. Útközben távcsővel megnézhettük a tavasszal magunk mögött hagyott Csókakő-várát, láthattunk számtalan flórára és faunára jellemző páratlan erdei látványt.

Másnap reggel Jásd irányába indultunk. Bakony-hegység (is) varázslatos. Kora délelőtt még szótlanul sussantak túracipőink az ősz harmatos füvében.

Csendességünkben, Jásdot elhagyva, a falu határában rábukkantunk a jásdi Szentkút búcsújáró helyére. Gyönyörű, szakrális emlékhely. Méltóságteljes tisztaságával, fehér márványból faragott Szűz Mária szobor inti csendes áhítatra az itt járót. Mellette hófehérre meszelt kis kápolna. Az áhítat minket is megfogott.

Estére értünk szállásadó falunkba, Nagyesztergárra.

Nagyesztergáron készült egy sajátos fénykép. 

(A felvételen a falutábla, és az azon átvezető főút neve együtt látható: Nagyesztergár, és Radnóti Miklós út. A fényképfelvétel személyes indíttatásból is készült. Középiskolásként, 16-17 éves lehettem, kerékpárral és gyalog végigjártam Veszprém-Szentkirályszabadjától Abdáig Radnóti Miklós: "Erőltetett menet" útvonalát. Akkor még megkérdezhettem a valamikori szemtanúkat és beszélgethettem azokkal, akik falubeliként látták az erőltetett menetet.

Az erőltetett menet több száz elcsigázott, végsőkig kimerült foglyait Nagyesztergáron is keresztülhajtották a fegyveres katonák: 

"Bolond, ki földre rogyván újra lépked 
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet..."

(Radnóti Miklós: Erőltetett menet)

Kéktúrás csapatunkkal a falu és az utcatáblánál megálltunk rövid megemlékezésünkre. Nagy volt a csend...

Harmadik napunkon Nagyesztergárról elindulva Zirc volt az első pihenőnk azáltal, hogy az Arborétum pénztáránál levehettük hátizsákjainkat és "csomagmentesen" sétálhattunk az ősi fák és cserjék között. Régóta éltető egységünket erősíthette az, hogy rituálisan, közösen átölelhettük a négyszáz éves tölgyfát. Kiszámoltuk: a tölgy magja 1617-ben hajtott csírát, 69 éves bolt Buda-várának 1686-os töröktől történő visszafoglalásakor; már ez utóbbi is "emberes, akarom mondani tisztes tölgyes életkor" egy fa életében.

Zirc városát elhagyva a Bakony ismételten megmutatta igazi arcát egy jó néhány kilométeres emelkedő formájában. Sűrűn vettük a levegőt, annál már csak hátizsákjainkat tettük le egyre sűrűbben! Időközben persze, hogy benéztünk (na jó, benéztem - jelzés hiányában) egy útelágazást! Maradt az iránytű. Már-már az is cserbenhagyott, lévén kezdett sötétedni. Előkerültek a fejlámpák, amikor éppen elértük a szállásadó falunk szélét, Borzavárt. Ezt is megúsztuk! - mondtuk volna, a kezdődő eső sem áztatott volna el, ha szállásunk nem a falu túlsó végén lenne! De ott volt. Sok volt a "volna" és a "ha". Szállásunk felé bandukolva ezért eláztunk egy kicsit.

A negyedik nap a hazautazásé volt, így nem zavart az akkor már szűnni nem akaró eső. A borongós időben mi az elmúlt napok napfényes, őszi színekben ragyogó Bakony erdeire gondolhattunk: 

"A lomb között arany kard,
napfény zuhant át
megsebzett egy fatörzset
s az halkan sírni kezdett
aranylófényű gyantát."

(Radnóti Miklós: Erdő)


Borzavár - Bakonybél - Városlőd - Nagyvázsony

2017. május 25-28.


Tavasszal folytattuk a Magas-Bakony meghódítását. Borzavárról indulva egyenesen a Kőris-hegy (709) felé vettük az irányt. A közel 400 méteres szintemelkedés megértette velünk a Bakony eme részének magas jelzővel illetését. Mindeközben nem feledkeztünk meg irodalmi vénánkról, gyakran idéztük József Attilát, miszerint: Levegőt!

A kilátótól Bakonybél felé ereszkedve kipihenhettük a korábbi emelkedő fáradalmait. Bakonybél a Bakony talán legszebb fekvésű faluja. Szent István 1018-ban bencés monostort alapított, ennek vezetője 1023-1030 között Szent Gellért volt.

A falut a Gerence-patak szépséges völgye mentén elhagyva a kék jelzésről kék kereszt jelzésre áttérve, a folyamatos és jelentős szintemelkedést leküzdve juthatunk fel az Odvaskői-barlanghoz. Barlangász tudás és felszerelés nem kell ahhoz, hogy az Árpád-kori történelmi forrásokban legelőször (1037-ben) említett barlang külső járatait bejárjuk. A barlangot magába foglaló szikla tetejéről csodálatos kilátásban lehet részünk, gyönyörködhetünk, a Magas-Bakony panorámájában. Továbbhaladva a kéktúra útvonalán Németbánya házai tűnnek fel. A 18. század közepén üveghuta létesült, az üveggyárártáshoz szükséges fát a környék erdői adták. A huta munkásainak letelepedése hozta létre a falut. A falu története is amellett szól, hogy már a 18. században is odafigyeltek a környezetvédelemre: a nagyméretű erdőirtás miatt három évtizedes működés után a püspök betiltotta a fakitermelést. Az ezzel járó üveggyártás megszűnését követően a korábbi üveggyári munkások jobbágysorba süllyedtek. Németbányáról 12 kilométeres, többé kevésbé egyenes út vezetett Városlődig, ahol a település szélén található ifjúsági táborban kaptunk szállást. Kéktúrás pályafutásunk alatt ez volt az egyetlen rossz emlékű szállásunk! Nem az infrastruktúrával volt a bajunk, hiszen napi 20-30 kilométer megtétele után mi kell a megfáradt vándornak: kiadós vacsora és egy ágy, amiben kipihenheti fáradalmait a másnapi újabb kalandokra készülve. A problémát egy kb. 40 fős szakközépiskolai, ún. "osztálykirándulós" csapat jelentette, akik Veszprém-megyéből érkeztek. A diákok viselkedésére a teljes kontrolálatlanság volt jellemző, akik késő éjjelig erősen bódult állapotban üvöltöztek, visítoztak, szóhasználatuk jellemzését az obszcén és a trágár jelzők használatával csak csekély mértékben jellemezhettük. (Jelzésértékű, hogy reggel a fiú zuhanyozót nem tudtuk használni az előző esti italozásuk "gasztroenterológiai" következményei miatt.)

A harmadik nap reggelén korán indultunk, hogy mielőbb magunk mögött tudjuk az előző esti "remek" társaságot. A nem túl pihentető éjszaka után 24 km várt ránk, jelentős szintemelkedéssel, hiszen Kab-hegyet is érintenünk kellett ahhoz, hogy estig eljussunk Nagyvázsonyba. Útközben érintettük és megcsodáltuk az úrkúti mangánbányát a Csárda-hegyi Őskarszt Természetvédelmi Területen. Ezt követően hamarosan elértük a kissé "szorongva várt" Kab-hegy csúcsára vezető nagy emelkedőhöz. Azzal bíztattuk magunkat, hogy az idővel jól álltunk, mindösszesen 2 km-en 400 m szintemelkedés, ez 20%-os emelkedő! Ismét gyakran idéztük József Attila korábban már említett versének címét...

Erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hiszen jó egy óra múlva a Kab-hegyi adótornyok mellett vezetett az utunk és a távolban megpillanthattuk a nagyvázsonyi várat, még messzebb pedig Badacsony jellegzetes vulkáni kúpja kéklett fel. Innen már csak 10 km Nagyvázsony. Az első 3 km erős lejtő, egy idő után eltűnődtünk: emelkedőn fel, vagy meredek lejtőn le a nehezebb. Nagyvázsonyba érve hamar elfoglaltuk, no nem a várat, hanem turistaszállásunkat. Szokásos bőséges vacsoránkat követő felfrissítő zuhanyozás után senkit sem kellett ringatni. Valamelyik fiú, szinte már félálomba csak annyit dünnyögött: na, azokat a híres szakiskolásokat kellett volna végighajtani a mai szakaszon. Nem igen lett volna kedvük éjjel dorbézolni.

A további tervezett útvonalaink szálláslehetőségei miatt a negyedik nap túramentes volt. Helyette időutazást tettünk a 15-16. századba. Bejárva a nagyvázsonyi várat ismerkedtünk Mátyás korabeli reneszánsz építészettel és irodalommal, a valamikori Magyarország végvár-rendszerével, illetve a török hódítás következményeivel.

Intézményünk buszával hazafelé utazva még egy búcsúpillantást vetettünk a Bakony hegyeire. Már a következő négy napost tervezgettük immár Balaton-felvidéken, hiszen Nagyvázsonyt elérve végigjártuk a Bakonyt Fehérvárcsurgótól Nagyvázsonyig, ősszel Nagyvázsonytól folytatjuk Balaton-felvidéken.


Virt István (Pista bácsi) 


BALATON-FELVIDÉKI BARANGOLÁSOK


Nagyvázsony - Balatonhenye - Káptalantóti - Nemesgulács

- avagy a "Tévedések vígjátéka" három felvonásban

2017. október 12-15.


Október 12-én, csütörtökön délre értünk Nagyvázsonyba, hogy nekivágjunk a Balaton-felvidék első, négy napos szakaszának. Rövid csomagigazítás, de a gyors indulást egyvalami, vagy egyvalaki megakadályozta. Az illető nem volt más mint az a macska, akivel tavaszi túránkon barátságot kötöttünk itt, a vázsonyi vár tövében. El is neveztük I. vázsonyi Vica Cicának, aki élénk érdeklődést tanúsított elsősorban szendvicses zacskóink iránt, másodsorban kíváncsian szemlélte turistatérképünket és iránytűnket. Pista bácsi röviden ismertette ezek használatát, amit I. vázsonyi Vica Cica teljes odaadással figyelt. Minekután mi nyugat felé vettük az irányt, legújabb túratársunk, I. vázsonyi Vica Cica, immár égtájismeretét felhasználva északnak indult...

Rövid erdei séta után szétnyílt előttünk az erdő és a tisztáson elénk tárultak Szent Mihály gótikus kolostorának romjaiban is monumentális falai. Ezek egy része olyannyira épségben maradtak, hogy jól kivehető a valamikori templom tere, illetve a pálos szerzetesek lakóhelyeként szolgáló kolostor maradványa. A kolostort Kinizsi Pál apósával, Magyar Balázzsal 1483-ban családi helynek szánva alapították. Az ide települt szerzetesek Kinizsi Pál feleségének, Magyar Benigna számára két, gazdagon díszített, magyar nyelvű imádságos könyvet készítettek. Ezek az ún. Festetics- és a Czeh-kódex. 1552-ben, Veszprém török általi elfoglalásának hírére a környék földesurai: "... porral (puskaporral) hányatták a clastromot, félvén attól, hogy a török beléjök száll.", a kolostor török általi elfoglalását az épület felrobbantásával akadályozták meg.

A Bakony ősrengetege és magas hegytetőinek megmászása után inkább ligetes, tisztásokkal gazdagon tarkított vidéken csodálhattuk az ősz aranyló színeit. A csicsói kulcsosháznál (Erdészeti Erdei Iskola) pecsételtünk az igazolófüzetbe, majd rövid pihenő után mentünk tovább Balatonhenye, első esti szállásadó falunk felé. Hamarosan feltűnt a falu református temploma, aminek közelében rá is találtunk szállásunkra. "Honfoglalás" után hozzáláttunk vacsoránk megfőzéséhez, majd rövid falubeli sétával vezettük le maradék energiánkat.

A második napra Balatonhenye - Káptalantóti útvonal volt betervezve. Több alkalommal az erdőből kiérve a nagy kiterjedésű tisztásokon nem látszott az út folytatása, a több száz méterre szemben levő erdőrészeken távcsővel sem látszódott jelzés, illetve a keresett út. Ilyenkor marad az iránytű alapján megállapított tipp, annak kipróbálása Pista bácsi által. Előkerülnek a kézi adóvevők, egyik marad Ági néninél és a keresés idején várakozó-pihenő gyerekeknél, másikkal megy Pista bácsi utat keresni. Jó esetben első próbálkozásnál beleszól pár száz méterre, hogy "Jöhettek utánam!", rossz esetben újratervezés. Legrosszabb esetben elhangzik a "jöhettek", majd az ismételt újratervezést követő újabb eltévedés. Na, egy ilyennek köszönhetően mentünk rossz irányba 4 km-t oda, majd ugyanannyit vissza. (Tévedések vígjátéka első felvonásának vége.) A mosoly nem mindig őszinte...

Káptalantótiba érve újabb meglepetés. Három hónapja telefonon lefoglalt és visszaigazolt szállásunk udvarán érkezésünkkor egy idősebb úr éppen autóval készült elindulni Veszprémbe. A bácsiról kiderült, hogy ő a tulajdonos, de érkezésünkről nem tud. Ő velem sosem beszélt telefonon és nem ímélezett. Mindeközben Ági néni és a gyerekek az utcán várakozva érezték a növekvő bizonytalanságot. A tulajdonos állítására, miszerint semmilyen kapcsolatot mi nem vettünk fel, elővettem azt a telefonszámot és ímélcímet amit szervezéskor használtam. A kapott információkra rácsodálkozva, csak annyit mondott, hogy a bemutatott koordináták a fia elérhetőségei, aki a foglalásokat intézi. Kérdésemre, hogy hol a fia rövid a válasz: egy éve Svájcban dolgozik. Kiderült, hogy a fia elfelejtett szólni az apjának a foglalásunkról. Az már a legkisebb probléma volt, hogy a férőhelyek számát csoportunk létszámának tekintetében egy fővel meghaladtuk. Ezen már csak a tulajdonos aggódott, mi ezt a kérdést hálózsákkal megoldottuk. 
(Tévedések vígjátéka: a 2. felvonásnak vége.)

A harmadik nap reggelén a teraszon kávézva a hegytetőt kémleltem; rajta távolról nem megállapítható eredetű alakzat. Elő a távcsővel, várrom. Elő a térképpel: Csobánc vára. Reggeli után nekiindultunk a kék jelzés mentén. Eleinte nem is volt baj, hiszen lankás, szőlővel betelepített dombokon kanyargott az út. 3-4 km után beérve az erdőbe hirtelen és meredeken emelkedni kezdett az út. Ez már nem az első napi Balaton-felvidék lankája, hanem a tájegység egyik vulkanikus kúpja. 50 lépés, két perc fujtatás. Egyik pihenőnk alkalmával legnagyobb döbbenetünkre hatalmas, hűtőszekrény méretű zsákkal a hátukon, szinte futólépésben haladó emberek húznak el mellettünk. Ennek hatására mi is felkászálódtunk. Még fél óra kellett és fent voltunk Csobánc váránál. A várat a török 1599-ben sikertelenül ostromolta, Ez érthető, hiszen mi is alig tudtunk fölmászni! 1707-ben a Rákóczi szabadságharc idején néhány tucatnyi, többnyire falubeli férfiakból és asszonyokból álló védők sikerrel verték vissza a közel ezer fős osztrák támadást! Az előbb említett párhuzam miatt ez is érthető. Miután a történelmi példákat és párhuzamokat feldolgoztuk, elkezdtük keresni a kéktúra útvonalának folytatását. Felderítőnk meg is találta. A továbbvezető út lefelé még meredekebb, sziklás, bokrokkal sűrűn övezett, nagyon nehezen járható. Az a döntés született, hogy gyerekcsoporttal nem kockáztatjuk meg. (Tévedések vígjátéka 3. felvonásának vége)

Felelőtlen döntés lett volna nekivágni az ismeretlen és egyértelműen veszélyes útszakasznak. Újratervezés: vissza Káptalantótiba a már ismert, bár lefelé is szintén nehezen járható úton. Ezen a szakaszon legalább a sűrű növényzet nem nehezítette a lépésről lépésre haladást.

Káptalantótiból a két falut összekötő gyér forgalmú országúton mentünk át Nemesgulácsra, utolsó napi szállásunkat hamar elfoglaltuk.

A negyedik nap végigjártuk a Szenbékkállán található Kőtengert. A falu közelében található geológiai bemutatóhelyen láthattuk azokat a különleges formátumú képződményeket, amelyek a Pannon-tenger szélén homokkőből azáltal keletkeztek, hogy a mélyből feltörő savas oldatok hatására összecementálódtak. Ezt követően már csak a hazautazás volt hátra és a jövő év tavaszi négynaposának tervezgetése. Mondani sem kell, hogy már várjuk a tavaszt!

Virt István (Pista bácsi)

KÉSZÜLÜNK A KÖVETKEZŐ KALANDRA! —